Adhat vért, ha vérszegény?

A minden évben megrendezésre kerülő Széchenyi bál az idén, a Ments Életet Alapítványt támogatta, mely a véradás fontosságára hivatott felhívni az elmerek figyelmét és a véradások megszervezésében vesz részt. Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa elárulja, hogy bizony, nem mindenki adhat vért.

Adhat vért, ha vérszegény?

A minden évben megrendezésre kerülő Széchenyi bál az idén, a Ments Életet Alapítványt támogatta, mely a véradás fontosságára hivatott felhívni az elmerek figyelmét és a véradások megszervezésében vesz részt. Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa elárulja, hogy bizony, nem mindenki adhat vért.

2014. február elsején került megrendezésre a Széchenyi bál, melyhez idén a Danubius Hotel Gellért adott otthont. A rendezvény hangulatát több látványos és izgalmas program tette felejthetetlenné, viszont az eseménynek nem csak a mulatás, hanem a jótékonykodás is célja volt, hiszen minden belépő árából 1000 Ft a Ments Életet Alapítványt támogatta. Szerencsére a cég felhívása hatására egyre több ember jelentkezik véradásra. Az Alapítvány vezetője elmondta, hogy azok a rendszeres véradók, akik vérére a ritka vércsoportjuk miatt többször is szükség van, gyakran azért nem adhatnak vért, mert vérszegényekké váltak. Az Alapítvány célja, hogy a bálon összegyűlt összegből ezeket véradókat segítse, hogy megfelelő táplálék kiegészítőkkel, esetleg gyógyszerrel segítse a vérszegénység leküzdését.

Első a kivizsgálás

Magát egészségesnek tartott ember természetesen elmehet vért adni, akár rendszeresen is. Először a jelentkezőt orvosi vizsgálatnak vetik alá, majd különböző laboratóriumi vizsgálatokat is végeznek, hogy nincs-e esetleg kizáró betegsége. Csak azután lehet valakiből véradó, ha mindent rendben találtak nála a kivizsgálás során.

Vérszegényen nem adhat vért, előbb a vérképet rendezni kell

A vérszegénységnek több oka van (autoimmun, vesebetegség, felszívódási zavar, helytelen táplálkozás, fokozott szükséglet, vérvesztés), azonban egyik esetben sem engedélyezett a véradás, hiszen az önzetlen véradót nem lehet egészségében károsítani.
Ugyanis az anémia – azaz a vérszegénység- esetén a vérben a normálisnál alacsonyabb a hemoglobin szintje, mely a friss oxigén szállításáért lenne a felelős.

Már az enyhe vérszegénységnek is vannak tünetei:

• fáradékonyság
• szédülés
• sápadtság
• koncentrációs zavarok
• hajhullás, köröm töredezés

Természetesen a súlyosabb vérszegénységnek a tünetei határozottabbak, sőt, akár ájulással is járhat.

Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa szerint már az enyhe tünetekkel is érdemes mihamarabb orvoshoz fordulni, aki egy egyszerű vérvétellel felállíthatja a diagnózist. Amennyiben bebizonyosodott a vérszegénység ténye, fontos a kiváltó okok tisztázása, mivel annak alapján lehet elkezdeni a megfelelő terápiát. Szerencsére általánosságban egy jól gyógyítható betegségről van szó, viszont ehhez rendszeres orvosi konzultáció szükséges, aki gyógyszerrel, életmódbeli tanácsokkal segíti a vérkép rendezését, hogy az illető is véradó lehessen.

 


 

Téma szakértője

Dr. Szélessy Zsuzsanna

hematológus, belgyógyász

  • Specialitások: Vélemények dr. Szélessy Zsuzsannáról>>  
    • Rendelés típusa:
      • személyes, rendelői konzultáció
    • Rendelés helyszíne: 1024 Budapest, Lövőház u. 1-5. Mammut II. 5. emelet
  • Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

    Dr.Szėlessy Zsuzsanna rėszėre Tisztelt Doktornő! Negyedik hete megjelent a nyakam kėt oldalán lilás apró, nem kemėny csomó! Nėha elhalványul, nėha látható, tapintható! Vírusos megbetegedėsem is van,antibiotikumot is szedek már rá. Nehezen gyógyulok abból is! Mennyi idő elteltėvel javasolja, hogy felkeressem Önöket a csomók miatt? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: V.Erika
    Kedves V Erika !
    Sajnos látatlanba nem tudok mit mondani.
    A fertőzésből való gyógyulás után 10-14 nap elteltével célszerű volna egy vérképet csináltatni. Először is a háziorvosának mutassa meg a nyakán látható elváltozást. Az is lehet, hogy ártalmatlan kicsi bevérzés az erőltetett köhögéstől.
    Üdvözlettel: Dr. Szélessy Zsuzsannna

    V.Erika

    Dr. Szélessy Zsuzsanna

    hematológus, belgyógyász

    Kapcsolódó oldalak

    Páciensek mondták

    jó kezekbe vagyok

    A recepción ülő hölgyek mindig nagyon segítőkészek és kedvesek! A doktornő szakértelme egy fikarcnyi kétséget nem hagy bennem, érzem hogy jó kezekben vagyok.
    Dr. Szélessy Zsuzsanna
    Dr. Szélessy Zsuzsanna
    hematológus, belgyógyász
    Létrehozás ideje: 2014.02.05 Utolsó módosítás: 2017.06.28