Miért emelkedik meg a trombózis kockázata a terhességben?
Terhességhez kapcsolódó halálesetek egyik leggyakoribb oka a trombózis és a következményes embólia. A terhesség alatt illetve után kialakuló trombózisok háttere összetett. Ahhoz, hogy hatékony védekezni tudjunk, első körben ismernünk kell az okokat, melyek között szerepelnek öröklött és szerzett tényezők - mondja prof. Blaskó György a Trombózisközpont szakmai vezetője.
Terhességhez kapcsolódó halálesetek egyik leggyakoribb oka a trombózis és a következményes embólia. A terhesség alatt illetve után kialakuló trombózisok háttere összetett. Ahhoz, hogy hatékony védekezni tudjunk, első körben ismernünk kell az okokat, melyek között szerepelnek öröklött és szerzett tényezők - mondja prof. Blaskó György a Trombózisközpont szakmai vezetője.
A babavárás az emberi élet egyik legnagyszerűbb és legmisztikusabb időszaka. A nőből anyává válás rettentően sok boldogsággal, örömmel, várakozással telik. Ahhoz, hogy az öröm valóban öröm maradjon, fontos odafigyelnünk a baba és a mama életét veszélyeztető kockázatokra is. Egyik ilyen a terhességhez kapcsolódó halálesetek egyik leggyakoribb oka a trombózis és a következményes embólia.
Terhesség alatt a mélyvénás trombózis kialakulásának kockázata 4x, szülés után pedig 14x magasabb, mint terhességen kívüli állapotban. A jelentősen megemelkedő trombóziskockázat több tényezőnek köszönhet, mint a megváltozott élettani állapot (fokozott véralvadékonyság, megnagyobbodott méh által gátolt vénás visszaáramlás), csökkent fizikai aktivitás, szerzett és öröklött trombofíliák.
Megváltozott élettani állapot
Terhesség során számos fehérje termelődése, működése változik. Így fokozódik a véralvadás irányába mutató fehérjék mennyisége, működése - mint a VII, VIII, XI faktorok, fibrinogén. Párhuzamosan csökken a véralvadás ellenében ható alvadásgátló természetes anyagok mint a protein C és protein S aktivitása.
A vér alvadékonyságának növekedését tovább növeli a vér áramlásában bekövetkező változások. A megnagyobbodott méh nyomást gyakorol a medencében futó, alsó végtag vérét összegyűjtő nagy vénára, ezzel lassítva a láb vénás vérének áramlását, növelve a trombózis kialakulásának kockázatát. Ezen fizikai behatással hozható összefüggésbe a visszerek terhesség alatti kialakulása, illetve részben a lábak ödémásodása.
A trombózis kockázatát tovább növelik olyan tényezők, mint az elhízás, az anya egyes betegségei (pl. lupus), az idősebb kor, a dohányzás, mozgáshiány.
Szerzett és öröklött trombofíliák
Trombofíliának hívjuk azon betegséget, amikor a vér alvadékonysága a normálisnál magasabb.
Öröklött trombofíliák között általában ismert az. V faktor un. Leiden mutációja, mely a terhesség alatti trombofíliához köthető trombózisok 44%-ban tehető felelőssé. Kevésbé ismert, de számos további öröklött trombofília létezik, mint protrombin gén mutációja, protein S és protein C eltérés, antitrombin működési zavar, MTHFR mutációk, plasminogen, vérlemezke membránfehérjék, stb. sokféleségei (polimorfizmuai).
Szerzett trombofíliák között a leggyakoribb az un. antifoszfolipid szindróma, amely egy autoimmun betegség.
Mi a teendő?
A mama és baba életét veszélyeztető trombózis, embólia megelőzésének első lépése a megfelelő életmód, második a fokozott kockázatú személyek kiszűrése, harmadik a megfelelő kezelés beállítása.
Elcsépelt, de a megelőzésben legtöbbet jelen esetben is maga a kismama tehet. A megfelelő testsúly megtartásával, megfelelő fizikai aktivitás fenntartásával, dohányzás mellőzésével, nem a 40. év után való teherbe eséssel.
Az egészséges életmód azonban nem elégséges azoknál, akik fokozott kockázattal bírnak. Nekik mindenképpen kivizsgálás - véralvadási paraméterek, genetikai paraméterek, kísérő betegségek - és kezelés beállítása szükséges. Fokozott kockázatra kell gondolni, ha a kismamának volt már trombózisa, vetélése, ha egyenes-ági rokonoknál fiatal korban kialakult trombózis, ha kismama 35 év feletti, ha a kismamának visszértágulatai vannak, ha a kismama cukorbeteg vagy más krónikus betegségben (vese-, bél) szenved.
A magas rizikójú kismamáknak mindenképpen gyógyszeres véralvadásgátló - leggyakrabban alacsony molekulatömegű heparin un. LMWH) - kezelés beállítása szükséges, melyet a terhesség alatt végig, majd azt követően a szülés utáni időszak alatt folyamatosan alkalmazni kell - összegzi prof. Blaskó György a Trombózisközpont szakmai vezetője.
Foglaljon időpontot orvosainkhoz!
Téma szakértője
Dr. Selmeczi Anna
belgyógyász
- Specialitások
- trombophiliás terhesség és gondozás
- meddőség hematológiai okai
- véralvadási zavarok
- habituális vetélés
- kizárólag felnőtt ellátás (18 éves kor felett)
- Rendelés típusa:
- kedd: személyes, rendelői vizit
- szerda: csak távkonzultáció
Kapcsolódó oldalak
Páciensek mondták
Hétköznapi nyelven magyarázott
Nagyon meg voltam elégedve Prof. Dr Balskó György úrral. A professzor úr a nagybetűs orvos. Hétköznapi nyelven magyarázott. Megnyugtató volt. Szakmai tudása és emelett szerénysége , embersége lenyűgöző. Jó érzéssel térünk vissza a professzor úrhoz, mert tudjuk a legjobb kezekben leszünk.