Kompressziós harisnya trombózis után-szükséges a viselése?

A mélyvénás trombózis akut terápiája után nagy hangsúly van az állapot ismételt kialakulásának prevencióján, valamint a poszttrombotikus szindróma (PTS) megelőzésén. A legtöbb orvos ekkor kompressziós harisnya viselését javasolja, de az elmúlt időszakban több tanulmány szerint is felesleges a hordása. Hogy valóban szükséges-e a PTS elkerüléséhez a kompressziós terápia - és ha igen, akkor meddig-, arról prof. Blaskó Györgyöt, a Trombózisközpont véralvadási specialistáját kérdeztük.

Mi az a PTS?

A poszttrombotikus szindróma (PTS) a mélyvénás trombózis (DVT) gyakori következménye. Az állapot során súlyos vérellátási zavar alakul ki, a végtag bőrének, felületes szöveteinek vénás keringése romlik, és olyan tüneteket okoz, mint a bőr barnás elszíneződése, ödéma, visszértágulatok, illetve erősebb fájdalom. Hátterében az áll, hogy a trombózis után a hibás vénabillentyűk, a trombózist okozó faktorok ott maradnak. Megfelelő kezelés nélkül a DVT utáni 10 évben az esetek mintegy 80 százalékában kialakul a poszttrombotikus szindróma, melynek nagy veszélye a lábszárfekély és egy újabb trombózis kialakulása.

Kell-e vagy nem a kompressziós harisnya?

A PTS megelőzésében nagy szerepet játszik a megfelelő dózisú és szakember által meghatározott ideig tartó véralvadásgátló kezelés, valamint a kompressziós terápia. A kompressziós harisnya működése elve azon alapul, hogy a kompresszió hatására a felületes vénák összenyomódnak, a vénás keringés a mélyen fekvő vénákba terelődik és ott fokozódik- ezáltal megszűnik bennük a vénás vér pangása.

A harisnya viselése azonban sokaknak kisebb kellemetlenséget jelent, hiszen szoros, ráadásul melegít - ezért nyaranta sokan inkább mellőzik a használatát. De vajon szükséges egyáltalán hosszú hónapokig viselni, vagy a trombózist követő rövid időn belül meg lehet válni tőle?

kompressziós harisnyaA kompressziós harisnya egy bevált módszer a poszttrombotikus szindróma kialakulásának csökkentésére. Ráadásul az ödémát és a fájdalmat is csökkenti, ezért hiba lenne azt gondolni, hogy csakis kényelmetlenséggel jár a viselése. Arra, hogy meddig kell használni, nincs általános szabály, ez ugyanis nagyban függ az illető adottságaitól (pl. BMI, visszértágulatok mértére, folyadékfogyasztás, egyéb betegségek, álló/ülőmunka stb.). Ez ügyben tehát érdemes kikérni szakember véleményét, aki ultrahanggal is ellenőrizheti a felületi és a mélyen fekvő vénák állapotát, ugyanis ezek is befolyásolják a kompressziós harisnya viselési idejét- mondja prof. Blaskó György, aki a páciensek visszajelzései alapján elnyerte a Trombózisközpont Év kiváló orvosa díjat.

A legnagyobb szerepe a megfelelő véralvadásgátló terápiának van

A szakember azonban figyelmeztet arra, hogy a megfelelő életmód és a kompressziós terápia fontos a PTS megelőzése céljából, és az esetek legnagyobb részében fél-egy évig javasolja a hordását. Este nyugalomban nem szükséges viselni.

A kompressziós fokozat meghatározása nagyon fontos, mert túl szoros harisnya kellemetlenségeket okozhat. Az un. „fásli” (amiből igen sokféle minőségű, árú, stb. létezik) előnye, hogy egy un. nyomásgrádiens kialakulására van mód: ez azt jelenti, hogy a boka körül és felette a fáslit szorosra tekerjük és felfelé haladva a nyomást csökkentjük és így viseljük az eszközt napközben. Igen fontos a harisnya megfelelő hossza is (a thrombus helyzetétől függően) nehogy pont ott szorítsuk el a keringést, ahol arra a legnagyobb szükség van- mondja prof. Blaskó György, aki hozzátette, hogy érdemes az első pár alkalommal szakasszisztens segítségét igénybe venni.

Azt azonban fontos tudni, hogy a megelőzésben a legnagyobb szerepe a véralvadásgátló terápiának van. Fontos, hogy a kumarint tartalmazó gyógyszer szedése esetén az INR 2-3 között legyen, ezért ennek rendszeres ellenőrzése elengedhetetlen - ha ettől az érték eltér, úgy dózismódosítást vagy más készítményre való áttérést javasolhat az orvos. Érdemes tudni, hogy az új típusú véralvadásgátlók (NOAC) esetében INR ellenőrzésre nincs szükség, ráadásul legújabb vizsgálatok szerint a PTS előfordulása is kisebb a NOAC-ot szedő betegeknél, mint azoknál, akik K-vitamin antagonistákat (kumarin) alkalmaznak.

További híreink>>>

Kapcsolódó cikkek, melyek érdekelhetik Önt:
Bejelentkezés  vizsgálatra:

Trombózisközpont

+36 70 431-77-29

online bejelentkezés trombózisközpont

Téma szakértője

Prof. Dr. Blaskó György

belgyógyász

  • Specialitások: Rendelés helyszíne: 1024 Budapest, Lövőház u. 1-5. Mammut II. 5. emelet
  • Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

    Tisztelt Doktor úr! 1964-ben születtem, 1981-ben volt először trombózisom.2000-ben a Haemphiliai Központban megállapították az egyéb véralvadási faktorok örökletes hiányát (Protein S hiány). 2014-ben élethosszig tartó véralvadást gátló szer szedését javasolták. Xarelto 20 mg szedését megkezdtem. Sajnos olyan mellékhatások (az orrvérzés, ínyvérzés, bevérzések mellett állandósuló szédülés, egyensúly zavar, majd többszöri ájulás), hogy abba kellett hagynom. (megjegyzem saját magamtól jöttem rá) Igazából nem tudok kihez fordulni, mert a mellékhatásokkal kapcsolatban nem tud senki biztatót mondani vagy esetleg ha felezném a gyógyszert, akkor is megnyugtatóan történne a vér hígítása. Nagyon félek bármilyen vérhígítótól, A Sincumar szedése mellett gyomorfekély alakult ki (a szokásos bevérzések mellett). Tisztelt Doktor úr! Ha lehet így válaszolni arra a kérdésre, hogy a Xarelto gyógyszert lehet csökkentve szedni vagy nem, vagy felejtsem el és saját magam döntsem el, hogy milyen kockázatot vállalok a nem szedése miatt? Előre is nagyon szépen köszönöm válaszát! Tisztelettel: Szalai-Mészáros Gyöngyi
    Kedves Szalai - Mészáros Gyöngyi !
    Több korszerű véralvadásgátló létezik már. Kérem összes leletével keressen fel,, hogy megbeszéljük melyik lenne a legmegfelelőbb gyógyszeres kezelés az ön esetében.
    Üdvözlettel : Dr. Blaskó György
    Szalai-Mészáros Gyöngyi

    Prof. Dr. Blaskó György

    belgyógyász

    Kapcsolódó oldalak

    Páciensek mondták

    Maximálisan hozzáértő

    Maximálisan hozzáértőnek és jártasnak tűnt a szakterületén. Részletes tájékoztatást adott, és a hosszútávú lehetőségekről is beszélt gyermekvállalás szempontjából, ami egy nőnél nagyon fontos.
    Prof. Dr. Blaskó György
    Prof. Dr. Blaskó György
    belgyógyász

    Kapcsolódó videók

    Létrehozás ideje: 2017.02.21 Utolsó módosítás: 2019.02.12