A visszérgyulladás is okozhat mélyvénás trombózist

A visszérgyulladás nagyon gyakori probléma, elsősorban azoknak a körében, akik kitüremkedő, kanyargós visszértágulatokkal küzdenek. Maga a varikozitás már eleve megnöveli a mélyvénás trombózis kialakulásának esélyét, ám ha az illetőnél visszérgyulladás jött létre, úgy a veszély megsokszorozódik. Hogy miként lehet elkerülni az állapotból fakadó komolyabb problémákat, arról Prof. Blaskó Györgyöt, a Trombózisközpont véralvadási specialistáját kérdeztük.

A vénák szerepe, fontossága

A visszérgyulladás is okozhat mélyvénás trombózistA visszerek –azaz a vénák- az oxigénben szegény és széndioxidban gazdag vér szállítására szolgálnak. Felépítésük igen hasonló az artériákhoz, ám lényeges különbség, hogy a vénák fala vékonyabb, sokkal kevesebb simaizmot tartalmaz, így tágulásra képesek. A vér áramlása lényegesen lassúbb bennük, mint az artériákban, így könnyen pangás alakulhat ki, annak ellenére, hogy bizonyos vénákban - például a végtagokban lévőkben- billentyűk találhatóak, melyek a vér visszaáramlását hivatottak megakadályozni. Sajnos a lakosság nagy része vénás keringési elégtelenségben szenved, mely során a vénás nyomás megnő. Ennek persze különböző fokozatai vannak. Ez számtalan problémát okoz, hiszen nem csak komoly fájdalmakkal járhat, hanem veszélyes szövődményeket is eredményezhet- pl. visszérgyulladást, mélyvénás trombózist.

Röviden a visszérgyulladásról

Amennyiben a vénabillentyűk meghibásodnak, úgy a vénafal károsodik, kitágul és pangás alakul ki, továbbá gyulladás lép fel. Az állapot során a gyulladt érszakaszban trombózis jöhet létre (fontos megjegyezni, hogy a felszíni vénák trombózisa nem egyenlő mélyvénás trombózissal). A tünetek jellegzetesek: a visszértágulatok kemény, fájdalmas csomókká, vagy kötegekké válnak, amik a leggyengébb érintésre is fájdalmasak. Felettük a bőr meleg, forró és piros. Ehhez olykor láz, levertség, hidegrázás is társulhat.

Mélyvénás trombózishoz is vezethet

A visszérgyulladás bár önmagában ártalmatlan probléma –eltekintve a fájdalomtól-, ám nagy gondot okozhat, ha átterjed a mélyebb vénákra is. A gyulladás csökkentése un. nem-szteroid gyulladásgátlókkal könnyen megoldható, az esetek többségében alvadásgátló kezelés nem szükséges. Az itt kialakult vérrögök vagy azok egy része rossz esetben leszakadhat, és a véráramba kerülve életveszélyes tüdőembóliát is okozhat, éppen ezért a visszérgyulladást érdemes komolyan venni. Sok folyadék fogyasztásával, főleg mozgással (séta úszás, kirándulás stb.) és kompressziós harisnyával kialakulásának esélye lényegesen csökkenthető. Fontos azonban tudni, ha az illetőnek bizonyított trombofíliája (fokozott trombózishajlam) van, úgy szükség lehet véralvadásgátló terápiára is, ám ennek eldöntése szakorvosi feladat.

Téma szakértője

Prof. Dr. Blaskó György

belgyógyász

  • Specialitások: Rendelés helyszíne: 1024 Budapest, Lövőház u. 1-5. Mammut II. 5. emelet
  • Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

    Tisztelt Dr.Úr! 42 éves családanya vagyok,május középén egy 1,5 órás repülőút után a bal lábszáramban mélyvénát és két izomvénát érintő thrombosison estem át,melyet a siófoki kórházban diagnosztizáltak és kezeltek. Bennfekvés alatt napi 0,8 Clexant és napi 4 mg Syncumar mite tablettát kaptam. Odahaza ezután napi 2 mg szedését állították be melyet én keveselltem mivel az INR értékem 1,1 volt a Prothrombin szintem pedig 47-42-60 % között mozgott. Táppénz miatt munkám elveszítettem,így augusztus elején kiköltöztem Svájcba a páromhoz. A júniusi controll vizsgálaton a Doppler ultrahang a thrombusokat,rögöket még kimutatta,de az orvos elmondása szerint már megindult a keringés elvileg nem volt elzáródás.(csordogál! ahogy a dr. nő mondta) Kiköltözésem előtt a Xarelto 10mg tablettát kaptam melyből napi 1 szedek. Azt mondta a Dr.nő hogy ez egy újgenerációs alvadásgátló tabletta amely beállítja a Prothrombin szintet azonnal és nem szükséges a 2-3 hetente történő vérvétel ,ami itt külföldön kicsit macerásabb lenne. Nem mondták mennyi ideig kell szedjem és doppler ultrahang vizsgálatot is egy év múlva javasolt a kezelőorvos. Mondván úgysem szívódik fel addig ,és örüljek neki ha egyáltalán felszívódik. Genetikai vizsgálatot sem javasoltak,most hallottam róla elősször. Nagymamám 93 éves , pár éve neki is mélyvénás thrombosisa volt így gondolom Ön javasolná az örökletes szűrést ?! Szeretném megkérdezni ,hogy normális e ennyi idő eltelte után , hogy rendszeresen,változó intenzitással a mai napig feszítő fájdalom jelentkezik??? Terhelésre,hidegfrontra fokozottan égő,feszítő fájdalmat érzek van amikor fekvő helyzetben is,és gumiharisnya viselése mellett napközben is. A lábam sosem dagad,nem kékes,nem pirosodik egyszerűen csak fáj .Lehet oka az hogy izomvénát is érintett a thrombosis?? Amiért most írok az azért van ,mert pár napja mostmár a térdhajlat és a térd feletti comb felületén is érzem a fájdalmat,picit zsibbadás jellegű égő érzést,.ami csak Jegelésre csillapodik. Naponta sétálok,biciklizek a keringés javítása érdekében. Letettem a cigarettát amikor májusban kiderült a baj,igyekszem egészségesen élni. Kérem ha tud válaszoljon ,hogy megnyugodjak és a családom is megnyugodjon nincs baj és ez valamiféle thrombosis utó utôfajdalom? így az újgenerációs gyógyszerszedés mellett kialakulhat e embólia? ,van e okom aggódni ? mert úgy érzem már nem szabadna ilyen jellegű fájdalomnak lenni. Keressek e itt Svájcban szakembert vagy nem sürgős? Mennyire terhelhetem,sportolhatok e tovább és Ön milyen időközönként kérné a controll vizsgálatot? Leghamarabb november-decemberben tudok hazamenni Magyarországra ,akkor ha van rá lehetőség felkeresném a központjukat mert sok jót hallottam , olvastam Önökről az elmúlt napokban. E-mail címem aktív, megköszönöm ha válaszol és esetleg tanácsot ad . További sikeres és jó munkát kívánok. Tisztelettel :Nyeső Krisztina (Svájc,Solothurn)
    Kedves Krisztina !
    A fájdalom sajnos nagyon gyakran hónapokig megvan és okosan rátapintott az okára is. Ha felmenői között volt trombosis, én mindenképpen javasolnám a genetikai vizsgálatot, de azt Xarelto mellett nem lehet: a tervezett vérvétel előtt 4-5 nappal vissza kell térni LMWH-ra (a dózisa testsúlyfüggő) de utána azonnal lehet folytatni a Xareltot. Én a 10 mg-os napi dózis kicsit alacsonynak találom (azért Svájcban is ismerik az anti-Xa mérést, meg kellene csináltatni). Nyugodtan sportolhat, kimerülni nem szabad!. Fél évente untig elég a Doppler kontroll. Amig Xarelto szed megfelelő mennyiségben, tüdőemboliát csak ezreléknyi valószínűséggel kaphat. Legközelebb a Dopplerrel és UH-val nézzék meg nincs-e Baker cystája? Hogy keressen-e hozzáértőbb orvost: most már mindegy, de a jelenlegi állítsa be a megfelelő dózist. A genetikai vizsgálat után jelentkezzen ben hozzánk a Trombózis Központba.
    Elnézést a hosszú levélért.
    Üdvözlettel : Dr. Blaskó György

    Nyeső Krisztina

    Prof. Dr. Blaskó György

    belgyógyász

    Kapcsolódó oldalak

    Páciensek mondták

    Mindent elmagyaráz

    A recepción dolgozó kollegák rendkivül segítőkészek. A doktorúr mindent nagyon szépen elmagyaráz, hogy az orvosi szavak, értékek és a diagnózis a laikusnak is érthető legyen.
    Prof. Dr. Blaskó György
    Prof. Dr. Blaskó György
    belgyógyász

    Kapcsolódó videók

    Létrehozás ideje: 2015.04.23 Utolsó módosítás: 2019.06.25